Leírás
A Kenzo Homme Night 2014-ben január végén látott napvilágot. Az illat egy új változata az eredeti Kenzo Homme 1991-es kiadásának, érzékibb, romantikusabb illat, mint elődje.
A férfi, akinek tervezték, spontán - kész a kockázatvállalásra, bohókás, és nagyon csábító. Ő nem veszi magát túl komolyan, és szórakoztató egyéniség. Az illat játékos, érdekes és energikus. A fejjegyben ott a grapefruit, fűszerek keveréke, mint a kardamom és a koriander. A fanyar szívben a muskátli és az üröm érződik, emellett egy kis mangó, és ezt ellensúlyozza a meleg és csábító alapj: tonkabab, vetiver és guaiac fa keveréke.
Kenzo Takada 1939-ben született Himejiben. Hagyományőrző környezetben nevelkedett, édesapja tradicionális teaházat vezetett, ahol rendszeresen megfordultak kimonó-kereskedők. A kis Takadát már ekkor érdekelni kezdte a divat, babaruhákat tervezgetett, és ezzel szüleit is sikerült meggyőznie. A szülők nehezen bár, de beleegyeztek, hogy fiuk rajz –és design szakra jelentkezzen, bár kikötötték, hogy a családi cégben is dolgoznia kell tanulmányai mellett. Kenzo 1960-ban kitüntetéssel végzett Tokióban, ezután nem sokkal megkapta a japán divatszakma legrangosabb díját, a SOEN-díjat. Hazájában már a huszas évei elején sikeres tervező volt, de ez nem volt neki elég… Párizsba vágyott, hogy ott is elismerjék, bejuthasson a legnagyobbak közé.
Családja és tanárai próbálták lebeszélni, de ő hajthatatlan volt. Még az autóját is eladta a cél érdekében, és nekivágott. Franciául egy árva szót sem tudott, csupán pár ruhavázlata volt, viszont ezeknek köszönhette első sikerét is, amikor 1965-ben Louis Féraud tervező megvásárolta tőle a rajzokat. 5 évvel később saját üzletet nyitott. Modelljei óriási sikert arattak, butikja azonnal felkapottá vált. Az Elle magazin a címlapon hozta le ruhatervét és napjaink legforradalmibb divattervezőjének nevezte. Kenzo híresen vonzódik a virágokhoz, alkotásaiban is mindig feltűnik a természet egy-egy része, akár ruhákról, akár illatokról legyen szó. Nevéhez a mai napig a következő fogalmak társulnak: szépség, vidámság, virágözön, minőség és kényelem.
Figyelem!
A ragyogj-parfum.hu kizárólag eredeti, gyári csomagolású termékeket forgalmaz. Az oldalon megjelenő termékfotók csak a termékek azonosíthatóságát szolgálják, így a különböző méretkiszereléseknél, és egyéb csomagolástípusok esetén eltérhetnek, (például teszter, szettek).
A teszter megnevezésű termékek összetevőiben mindig megegyeznek a márka parfümével, illatkoncentrációja nem tér el az eredetitől. Csomagolásuk lehet fehér vagy barna kartondobozban, de egyes teszterek esetében előfordul, hogy kupak és doboz nélkül jelenik meg.